Washington-Budapest, 2017. január 20. péntek (MSZF)

 

Az Egyesült Államok arra fog törekedni, hogy barátságban és jó viszonyban éljen a világ más nemzeteivel, megértve, hogy minden nemzet a saját érdekeit tekinti elsődlegesnek – mondta Donald Trump pénteken, a washingtoni eskütétel utáni első elnöki beszédében.

A Magyar Békekör összefoglalója szerint Trump közölte, hogy elnöksége alatt Amerika érdekeit fogja elsődlegesnek tekinteni, a nélkül azonban, hogy rá akarnák kényszeríteni az amerikai életmódot másokra. „Nem akarjuk rákényszeríteni életmódunkat másokra, hanem hagyjuk, hogy példaként ragyogjon mindenkinek, aki követni akarja” – fűzte hozzá.

Trump megígérte, hogy eltüntetik a Föld felszínéről az Iszlám Államot. „Erősíteni fogunk régi szövetségeket és újakat fogunk létrehozni. Egyesíteni fogjuk a civilizált világot a radikális iszlám terrorizmus ellen, hogy teljesen eltüntessük a Föld felszínéről” – mondta.

A Magyar Békekör megjegyezte, hogy az új amerikai elnök az amerikai nép felemelését, a munkahely teremtést, a hazai beruházásokat, a fiatalok érvényesülését állította beszédének középpontjába, értésre adva, hogy az „erős Amerika” újjáépítését elsősorban az ország gazdasági erejének gyarapításával képzeli el.+++

https://www.facebook.com/bekekor/