A Magyar Szociális Fórum vasárnap friss adatokat tett közzé a fagyhalál alakulásáról. Az emberi jogokért küzdő mozgalom jelentése szerint 112-re emelkedett azoknak az embereknek a száma, akik tavaly ősz és 2014. február 13. között Magyarországon megfagytak.

 

Az MSZF előző, január 30-i adatszolgáltatása óta, mely 88 életvesztésről számolt be, 24 embertársunk szenvedett fagyhalált.

Rendkívül megnőtt azoknak az aránya, akik saját fűtetlen otthonukban hűltek ki. Arányuk 58 százalékot mutat, hiszen 14-en haltak meg saját otthonukban, köztük öt nő. Hárman közterületen, azaz a szabad ég alatt fagytak meg. Mindhárman férfiak voltak. További heten kórházba szállításuk közben, vagy kórházba kerülésük után hunytak el, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

A Magyar Szociális Fórum arról is beszámolt, hogy az állami irányítású média kizárólag a külföldön történt fagyhalál esetekről ad hírt, a hazai tömeges pusztulás fölött szemet huny, és úgy kezeli, mintha meg sem történt volna.  Az MSZF a tömegtájékoztatás politikai befolyásolásának tulajdonítja a tények elhallgatását, és az életvédelem szempontjából felelőtlennek tartja a kormány magatartását.+++

 


Látogatottság

3947694
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1624
3371
15065
3915476
69334
78836
3947694

Your IP: 3.209.81.51
2024-03-29 14:01