A Magyar Szociális Fórum csütörtökön egyetértéséről és támogatásáról biztosította a Hitelkárosultak szombat 11 órára meghirdetett tiltakozó megmozdulását a devizahitel-probléma megoldatlansága miatt. Arra kérte az érintetteket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a demonstráción, és jelenlétükkel követeljék, hogy a kormány változtasson eddigi politikáján velük szemben, és indítson közérdekű keresetet a bankok ellen a megkárosított emberek védelmében.

 

„Az átfogó megoldás politikai akaraton múlik. Ez az akarat továbbra is hiányzik. Erre utal, hogy Matolcsy György miniszter Doubravszky György pénzügyi biztossal folytatott csütörtöki egyeztető megbeszélésén olyan háromoldalú (civil-kormány-banki) szakértői tanácskozás mellett foglalt állást, amelynek résztvevői azt kellene, hogy tisztázzák, vajon devizahitel volt-e a devizahitel, avagy inkább devizához kötött forinthitelről van-e szó. Nem világos, mi értelme volna egy ilyen vitának, és milyen kárrendezésre számíthatnának a Hitelkárosultak a vita kimenetelétől! Azt viszont előre lehet tudni, hogy a bankok bizonyítékok sokaságát fogják az asztalra tenni ’igazuk’ bizonyításáért. A Magyar Szociális Fórum szerint nem süketek párbeszédére van szükség, hanem a túlnyomó többség érdekében álló megoldásra!  A Hitelkárosultak megoldás után kiáltó áldozatok. A megoldás a kormány dolga! A miniszteri-pénzügyi biztosi közös javaslat egyetlen pozitívumának azt tartjuk, hogy 45 nappal meghosszabbítanák a március 1-én lejáró kilakoltatási moratóriumot, mely nem csak a devizahitelesekre terjedne ki, hanem a közüzemi díjhátralékosokra is. Szomorúnak tartjuk ugyanakkor, hogy az árverezések tilalmának meghosszabbításáról nem esik szó a közleményben!” – áll az MSZF válaszában.

A Magyar Szociális Fórum – a devizahitelesekkel egyeztetetten – továbbra is az alábbi követelések teljesítésében lát lehetőséget a probléma átfogó, igazságos rendezésére:

  1. A devizahitel hibás termék. A hibás terméket vissza kell váltani, ill. ki kell javítani.
  1. A Hitelkárosultak nem akarnak kibújni tartozásuk alól, hanem annyit akarnak visszafizetni, amennyit ténylegesen felvettek, kiegészítve a Magyar Nemzeti Bank mindenkori kamatával.
  2. A keletkezett túlfizetést be kell számítani a tőketartozásba, csökkentve vele annak összegét.
  3. A jogtalanul elvett javakért kártalanítani kell a megkárosított embereket, anyagi és erkölcsi kárpótlásban kell részesíteni azokat, akiktől elvették egyetlen, jogszerűen birtokolt otthonukat, és más javaikat, mert önhibájukon kívül fizetésképtelenné váltak.
  4. Kárpótolni kell azoknak a hozzátartozóit, akik belehaltak a banki önkénybe, és a végrehajtói meghurcoltatásba.
  5. A kártalanítást és a kárpótlást abból a banki extraprofitból kell végrehajtani, amelyre a hitelezők a devizahitelesek megkárosításával tettek szert.
  6. A létesítendő magáncsőd intézmény keretében elsőbbséget kell biztosítani azoknak, akiket a bankok és végrehajtóik kisemmiztek mindenükből, és semmi reményük sincs arra, hogy állami segítség nélkül visszailleszkedhessenek a társadalomba.

Az államnak (kormánynak) közérdekű keresetet kell benyújtania a bankok ellen, a megkárosított állampolgárok védelmében. Tartalmilag ennek a keresetnek meg kell felelnie a fenti követelések 1-6 pontjaiban foglaltaknak. (A 7-ik pont teljesítése külön feladat.)

 

Köszönet és elnézéskérés

Tisztelt Sorstársak!
Szeretnénk köszönetet mondani Mindazoknak, akik szombaton részt vettek a Hitelkárosultak Kossuth-téri tüntetésén, tiltakozásul a devizahitel-probléma megoldatlansága miatt. Örülünk, hogy kb. kétezren kiálltak magukért, egymásért! Ugyanakkor elnézéskéréssel is tartozunk nekik, hiszen a megmozdulás szervezői a devizahitel-problémától elrugaszkodó célra használták ki a tüntetést. Ezekkel a Magyar Szociális Fórum nem tud és nem akar azonosulni, hanem ellenkezőleg, elhatárolódik tőlük. Mi nem azért kértük az embereket, menjenek a Kossuth-térre, hogy populista szónoklatot hallhassunk egy olyan embertől, aki kétségbe vonja a köztársasági államformát, és a demokráciától elrugaszkodó berendezkedésben jelöli meg a megoldás útját-módját. Hanem azért kértük az embereket, hogy csatlakozzanak, mert közös érdekük a devizahitel-kérdés megoldásának kikényszerítése. Az MSZF devizahitelesekkel egyeztetett 7 pontja tartalmazza a célt. Ezekről a követelésekről - tisztelt Sorstársak - egyetlen szó sem esett. Annál több a vezér szerepvállalásáról egy új politikai mozgalom és párt élén, melynek beindításához igényelték a tömeget a Kossuth-téren. Az MSZF az emberek jóhiszeműségével és jogos követeléseivel történt visszaélésnek tartja a történteket, és levonja belőle a szükséges következtetéseket. Mi nem antidemokratikus megoldást akarunk, hanem az emberi jogok, mindenekelőtt az élethez és a tisztességes megélhetéshez való jog szerinti megoldást. Ezt akarjuk politikai rangra emelni, mint nemzeti követelményt, magyarkodás helyett.

Látogatottság

3946083
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
13
3371
13454
3915476
67723
78836
3946083

Your IP: 3.234.177.119
2024-03-29 00:07