Budapest, 2018. április 5. csütörtök (MSZF)

Fenyegető hangvételű hívásokat és üzeneteket kapott a Magyar Szociális Fórum (MSZF) szerdán amiatt, hogy tájékoztatta a közvéleményt a március végéig bekövetkezett 200 fagyhalál esetről, és annak a véleményének adott hangot, hogy a jelenlegi társadalompolitika sikertelennek bizonyult arra, hogy véget vessenek az évről-évre ismétlődő tömeges fagyhalálnak – jelentette az MSZF csütörtökön.

 

A személyüket jobbára elkendőző, hívószámukat elrejtő üzenők „hazugságnak”, „gyalázatos firkálmánynak”, „liberális maszlagnak” minősítették a kihűléses halálesetekről szóló beszámolót, és „hazaárulónak” nevezték az emberjogi fórumot azért, mert „akkor támadja a kormányt, amikor az a hazát védi a migránsokkal szemben.”

Az egyik vádaskodó „nemzetbiztonsági kérdésnek” minősítette társadalmi valóságunk hiteles bemutatását olyan körülmények között, amikor – mint mondta - a kormánynak az ország megvédése a legfontosabb feladata a külföldi betolakodóktól, a „szociális szempont pedig tizedrangú kérdés”. Úgy vélte, azzal, hogy az MSZF a bérből és fizetésből élők, a nélkülözők, a szegények és nyomorgók pártját fogja, gyengíti a nemzeti érdeket és veszélyezteti Magyarország függetlenségét és jövőjét.

Voltak, akik „hulljon a férgese” megjegyzéssel illették a fagyhalál áldozatait, egy betelefonáló pedig úgy vélte, „ugyanott a helyük, ahol a Duna-parti cipőknek”.+++

 


 

Látogatottság

3944970
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
2271
5451
12341
3915476
66610
78836
3944970

Your IP: 3.94.102.228
2024-03-28 18:51