Szöul-Washington-Budapest, 2017. augusztus 14. hétfő (MSZF)

A Magyar Békekör szerint a Koreai-félszigeten kissé csökkent a közvetlen háborús veszély azt követően, hogy Mun Dzsein dél-koreai elnök hétfőn békülékeny hangot ütött meg, és tudatta, hogy nem szabad a Koreai-félszigeten újból háborúskodni, Phenjan nukleáris terveit békésen kell leszerelni.

„Biztosra veszem, hogy az USA higgadtan és felelősen fog válaszolni a kialakult helyzetre, hozzánk hasonlóan" – idézte szavait a Békekör.

Trump ismételt fenyegetőzései után McMaster, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója annak a véleményének adott hangot, hogy a szópárbaj nem torkollik konfliktusba. Mike Pompeo, a CIA elnöke pedig úgy vélekedett, hogy túlbecsülték a nukleáris háború kockázatát a szópárbaj csúcspontján annak dacára is, hogy Észak-Korea esetleg újabb rakétakísérletet hajthat végre.

Kína hétfőn bejelentette, hogy augusztus 15-től végrehajtja az ENSZ BT Észak-Korea ellen elfogadott szankcióit, és embargót rendel el az Észak-Koreából származó szénre, tengeri halra, vasra, vasércre, ólomra és ólomércre. Ezen kívül nem engedi kikötni az észak-koreai hajókat a kínai kikötőkben, kivéve szükséghelyzetben.+++


https://www.facebook.com/bekekor/photos/a.1506590226299893.1073741828.1488213324804250/1772582619700651/?type=3&theater

Látogatottság

3946949
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
879
3371
14320
3915476
68589
78836
3946949

Your IP: 18.232.113.65
2024-03-29 08:50