Warning: "continue" targeting switch is equivalent to "break". Did you mean to use "continue 2"? in /home/mszfkhu1/public_html/templates/mszfszk/functions.php on line 188

Budapest, 2016. október 5. szerda (MSZF)

Belenyugodni ebbe nem lehet, legfeljebb csak tudni, hogy nincs többé – mondta Stiaszni Éva édesanyja kedden leánya 2011. október 6-án bekövetkezett tragikus halálának ötödik évfordulóján Simó Endrének, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezőjének.

A nagybeteg asszony elmondta, hogy Évától rászállt öröksége miatt az Évának hitelt nyújtó bank mindmáig nem hagyja békén. Példaként említette, hogy a bank négy éven át nem értesítette egy 27 ezer forintos folyószámla-vezetési díjtartozásról, hogy azután egyszer csak 107 ezer Forintot követeljen rajta.

Ica néni időközben férjét is eltemette, most pedig egy félresikerült protézisműtét okozta fertőzés miatt az utcára sem tud többé kimenni.

„Kártérítésként” a történtekért a bank vezérigazgatója 30 ezer Forintot utalt ki neki.

A Magyar Szociális Fórum felidézte a történteket:

Csütörtökön öt éve annak, hogy a végrehajtók és segédeik halálba kergették Stiaszni Éva metróvezetőt: kilakoltatói rátörték a lakásajtót, ő pedig kivetette magát óbudai lakásának ablakából – idézte fel a történteket a Magyar Szociális Fórum kedden.

Az egész országot megrázó eset 2011. október 6-án történt. Az 51 éves Stiaszni Éva nem tudta fizetni devizahiteles törlesztő részleteit. Voltak hónapok, amikor egyetlen fillért sem kapott kézhez a fizetéséből, mert egész járandóságát levonták tartozás címén. Három munkát vállalt, mégsem keresett annyit, hogy törleszteni tudja 2006-ban felvett 4,8 millió forintos tartozását, melyet 2007-ben kiváltott egy svájci frank alapú 5,5 millió forintos hitellel. A Raiffeisen Bank felmondta a szerződését. A földhivatali tulajdoni lap szerint tartozása 134.618 forint főkövetelésből és járulékaiból állt. Soha, senkinek sem panaszkodott, és nem is kért segítséget – mesélte édesanyja és lánya.

Lányának küldött utolsó SMS-üzenete így szólt: „Nagyon szeretlek, de már nem bírom ezt az igazságtalanságot. Bocsáss meg nekem!”

Október 26-i temetése társadalmi tiltakozássá vált a történtek miatt annak dacára is, hogy a hatóság megakadályozta a sajtó részvételét az eseményen.  A gyászmenetben több százan vonultak föl kezükben Stiaszni Éva mosolygó arcképével, és feliratával: Halálba kergették a bűnösök.

A Magyar Szociális Fórum az évforduló kapcsán megírta: azóta is megoldatlan a devizahitel-kérdés, devizahiteles és nem devizahiteles emberek ezreitől vették el egyetlen otthonukat. Köztük 10 gyermekes családtól, mindkét lábára amputált asszonytól, terhes kismamától. Stiaszni Éva tragédiája óta több százan dobták el maguktól az életet hasonló okokból, több ezren pedig reménytelenségükben, kilátástalanságukban.

A Magyar Szociális Fórum megállapította: Stiaszni Éva hozzátartozóinak, köztük előre haladott korú édesanyjának anyagi és erkölcsi kárpótlás járna a történtek miatt, ehelyett lánya legfeljebb az elhunyt adósságát örökölhette. Anyagi és nem vagyoni jellegű jóvátétel illetné annak a sok-sok embernek a hozzátartozóit is, akik hasonló okból dobták el maguktól az életet. Jóvátétel járna azoknak, akiktől elvették egyetlen otthonukat, kiforgatták őket vagyonukból, vagy egyszerűen csak húzzák még az igát, és fizetik a két-háromszorosát az eredetileg felvett összegnek. Az MSZF kárpótlást és jóvátételt követel a bankok által lépre csalt és megkárosított emberek millióinak. A devizahitel törvény, és az elszámolási törvény alapján legfeljebb a töredéke jár vissza a ténylegesen okozott kárnak. Nem részesítik sem kárpótlásban, sem jóvátételben a hitelezőik által megkárosított embereket, pedig ez volna az igazságos megoldás – állítja kiadott közleményében az MSZF.+++


Látogatottság

3997699
Mai napon
Tegnap
Ezen a héten
Múlt héten
Ebben a hónapban
Múlt hónapban
Összesen
1674
2592
18090
3962935
47077
72262
3997699

Your IP: 18.227.190.93
2024-04-20 14:17